Húsvéti Szent három nap

Átéljük a szenvedést, halált és feltámadást!

A húsvéti szent három nap jelentősége

A Húsvéti triduum az egész liturgikus év alapja. Nagycsütörtök, Nagypéntek és az ünnepélyes Húsvéti vigília segítségével átéljük az Úr szenvedését, halálát és feltámadását.

E napok alkalmasak arra, hogy erősebb vágy éledjen fel bennünk a Krisztussal való egyesülésre és komolyan, tudatosan szeressük Őt, aki életét adta értünk. A szent három nap ismét elénk állítja azokat az eseményeket, amelyek a legfőbb megnyilvánulásai Isten emberek iránti szeretetének.

A húsvéti triduum megünneplésére készüljünk úgy, hogy magunkévá tesszük Szent Ágoston buzdítását: „Figyelmesen szemléljük a szent három nap során Urunk keresztre feszítését, eltemetését és feltámadását.  E három misztériumból átéljük azt a jelenben, aminek a jelképe a kereszt, a hit és a remény által pedig azt, aminek a temetés és a feltámadás a jelképe!”

A húsvéti szent három nap Nagycsütörtökön kezdődik az esti misével „in cena Domini”, bár délelőtt egy másik jelentős liturgikus ünnepséget tartunk, a krizmaszentelési misét, amely során az egész egyházmegye papsága összegyűl a püspök körül, megújítja papi ígéreteit és részt vesz a katekumenek és a betegek olaja, valamint a krizma megáldásában. A papság alapítása mellett e napon megünnepeljük, hogy Krisztus totálisan odaadja Magát az emberiségnek az Eucharisztia szentségében. Azon az éjszakán, amelyen elárultatott, ránk hagyta – amint az Írás mondja – a testvéri szeretet „új parancsát” (mandatum novum) a lábmosás megrázó gesztusa által, amely a szolgák alázatos szolgálatára emlékeztet minket.

Egyetlen nap alatt nagy misztériumokat idézünk fel, s ez nap eucharisztikus adorációval ér véget Urunk Olajfák-hegyi szenvedésére emlékezve. Hatalmas szorongást érezve, – mondja az evangélium -, Jézus azt kéri övéitől, hogy: „Virrasszatok és imádkozzatok velem!” És látjuk, hogy a mai tanítványok is gyakran elalszanak. Ez volt Jézus számára az elhagyatottság és magány órája, amelyet követ éjszaka az elfogás és a Kálváriára vezető fájdalmas út kezdete.

Nagypéntek, középpontban a passióval, a böjt, a megtartóztatás napja, amelyen a keresztről elmélkedünk. A templomokban felidézett passiótörténetben Zakariás próféta szavai visszhangzanak: „Feltekintenek arra, akit keresztül szúrtak!” (Jn 19,37). Nagypénteken a Megváltó átdöfött szívére kívánunk tekinteni, ahol – mondja Szent Pál apostol – „el van rejtve a bölcsesség és tudomány minden kincse” (Kol 2,3), sőt, „Benne lakozik az istenség teljessége” (Kol 2,9), s ezért az apostol kimondja, hogy „semmi mást nem akar ismerni… csak Jézus Krisztust, a megfeszítettet!” (1Kor 2,2) Igaz: a kereszt tárja fel „a szélesség és hosszúság, magasság és mélység” kozmikus dimenzióit, ez az a szeretet, amely meghalad minden ismeretet – azé a szereteté, amely eltölt minket „Isten teljességével” (Vö. Ef 3,18-19). „A kereszthalálában történik meg teljesen Istennek az az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza oda, hogy az embert újra fölemelje és megmentse – ez a szeretet legradikálisabb formája.” (Deus caritas est No.12.) Krisztus keresztje – írta Nagy Szent Leó pápa – „minden áldás forrása és oka”.

Nagyszombaton az Egyház lelkileg Máriával egyesül és imádságban a szent sír előtt marad, ahol Isten Fiának teste fekszik, élettelen állapotban nyugszik a megváltás műve után, amelyet halálával vitt végbe (Vö. Zsid 4,1-13).

Az éjszakai Húsvéti vigíliában az újonnan megkereszteltek és az egész keresztény közösség szíve újra éled az örömteli Gloria és Alleluja éneklése közben, mert Krisztus feltámadt és legyőzte a halált.

Kedves testvérek, hogy képesek legyünk lelki haszonnal átélni Húsvét ünnepét, az Egyház arra kéri híveit, hogy járuljanak e napokban a bűnbocsánat szentségéhez, amely egyféle halál és feltámadás mindnyájunk számára. Az ókori keresztény közösségben Nagycsütörtökön volt a bűnbánók ünnepélyes kiengesztelődésének ünnepe, amit a püspök vezetett. Természetesen a történelmi feltételek megváltoztak, de ma is kötelesek vagyunk egy jól végzett gyónással készülni Húsvétra. Becsülni kell a szentséget, hiszen ebben a Feltámadott ajánlja fel nekünk az új élet kezdetének lehetőségét és örömét. Tudatában vagyunk annak, hogy bűnösök vagyunk, de bízunk az isteni irgalmasságban! Béküljünk ki Krisztussal, hogy még inkább átéljük és átadjuk feltámadásának örömét. Krisztus megbocsátása, amit a bűnbocsánat szentségében ad belső és külső béke forrása, s ez tesz képessé minket arra, hogy a béke apostolai legyünk abban a világban, amelyben sajnálatos módon megosztottságok, szenvedések és tragédiák vannak, gyűlölet és erőszak, képtelenség a kibékülésre, az őszinte megbocsátásra.

Tudjuk azonban, hogy nem a gonoszé az utolsó szó, mert a megfeszített és feltámadt Krisztusé a győzelem, s ez lesz látható az irgalmas szeretetben. Az Ő feltámadása ezt a bizonyosságot adja nekünk: a világban lévő minden sötétség ellenére nem a gonoszé az utolsó szó! Ezzel az igazsággal bátorítva képesek leszünk nagyobb bátorsággal és lelkesedéssel elkötelezni magunkat, hogy egy igazságosabb világot építsünk.

Ezt kívánom mindnyájatoknak, kedves testvérek szívből, remélve, hogy felkészültök hittel erre a húsvéti ünnepek segítségével. Legyen társatok Mária, a legszentebb, aki követte isteni Fiát a szenvedésben és a keresztnél, és osztozik az Ő feltámadásának örömében! (XVI. Benedek pápa)