Húsvéti Alleluja

Húsvéti alleluja

     Egész jelenlegi életünkről úgy gondolkodjunk, hogy annak Isten dicséretében kell állnia, mert jövendő életünk örökké tartó örvendezése is Isten dicsérete lesz! Senki sem lehet alkalmas a jövendő életre, ha már most nem készül elő rá gyakorlatokkal.
Dicsérjük tehát csak az Istent, és kérjük is őt. Dicséretünkben öröm van, a kérésünkben sóhajtás. Olyan dolgokra kaptunk ugyanis ígéretet, amelyeket még nem birtoklunk; és mivel igazmondó az, aki ezeket megígérte, ezért a reményünkben is örvendezünk; de mivel még nem birtokoljuk ezeket, vágyakozásunkban sóhajtozunk. Jó, ha kitartunk ebben a vágyakozásban, míg el nem nyerjük azt, amire ígéretet kaptunk, hogy aztán elmúljon a sóhaj, és csak a dicséret lépjen helyébe.
Ezért van rendelve számunkra két időszak megünneplése: a Húsvét előtti és Húsvét utáni időé. Az egyik, amely most van a földi élet kísértéseiben és szenvedéseiben, a másik, amely majd ezután lesz az örök biztonságban és örvendezésben. Az az idő, amely Húsvét előtt van, azt a megpróbáltatást jelzi, amelyben most vagyunk; amelyet pedig most Húsvét után ünneplünk, azt a boldogságot jelzi, amelyben majd később lesz részünk. Amit tehát Húsvét előtt ünneplünk, az az, amiben most élünk, amit viszont Húsvét után ünneplünk, azzal azt jelezzük, amit még nem birtokolunk. Ezért azt az előbbi időt böjtben és imádságban töltjük, ez utóbbi időt viszont, a böjtöt elhagyva, dicsérő imádságokban ünnepeljük. Ez tehát az az Alleluja, amit énekelünk.
Krisztusban ugyanis, mint Főben ez a kettő előre van jelezve, és ő mindkettőt be is mutatta. Az Úr szenvedése bemutatja a mi nyomorúságos jelen életünket, hiszen dolgozni kell, szenvedni kell, és végül meg kell halni. Az Úr feltámadása és megdicsőülése viszont bemutatja nekünk azt az életet, amelyet majd elnyerünk.
Ezért tehát, testvéreim, buzdítalak benneteket arra, hogy dicsérjétek az Istent: és mindnyájan mondjuk: Alleluja! Dicsérjétek az Urat – ezt mondod a társaidnak –, és ő is ugyanezt mondja neked. Midőn egymást így buzdítjátok, tegyétek is meg mindnyájan azt, amire így buzdítjátok egymást. De dicsérjétek őt minden képességetekkel: vagyis ne csak nyelvetek és szavatok dicsérje az Istent, hanem lelketek, életetek és cselekedeteitek is.
Dicsérjük ugyan mindig, amikor a templomban összegyűlünk; de amikor innen hazamegy az ember, akkor mintegy felhagy Isten dicséretével. Ha az ember nem hagyja abba a buzgó életet, akkor mindig dicséri Istent. Az Isten dicséretével akkor hagysz fel, amikor az igazságtól és az Istennek tetsző dolgoktól elpártolsz. Mert ha a buzgó élettől sohasem pártolsz el, hallgathat ugyan a nyelved, életed azonban hangosan mondja a dicséretet, és az Isten figyel a te szívedre is. Amint ugyanis a mi fülünk figyel a hangokra, úgy figyel Isten a mi gondolatainkra is.

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

„A világ örülni fog, ti pedig szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik.” Alleluja.

Jn 16, 20

Mindenható, örök Isten, te a keresztségben újjáalkotva meghívtál minket a mennyei életre, és megadtad, hogy a megigazulás által alkalmasak legyünk a halhatatlanságra. Kérünk, vezess el egykor az örök dicsőségbe, hogy ott beteljesedjék megváltásunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen!